Sokan mondják azt, hogy a bolygónk tartalékait feléljük, túl sokan vagyunk. Hogy mennyiben tehető ezért felelőssé az emberi mértéktelenség, és a telhetetlenség, azt inkább hagyjuk, hiszen ez kapcsán napestig vitatkozhatnánk. Ez a mértéktelenség, azaz ez a jelenség millió ágazatra kiterjed, többek közt az étkezésre is, melyről most majd hosszabban is szót fogunk ejteni.

Az étkezés területén mind a növényvilágot, mind pedig az állatvilágot kizsákmányoltuk, és ennek negatív következményeivel lassan szembe kell majd néznünk. Sajnos hosszú távon ezt nem lehet folytatni, és épp ezért kezdik egyre többen pedzegetni, hogy a rovarokkal, különféle fehérjedús sáskafajokban, és egyéb negatív értelemben szólva “egzotikusnak” hangzó fajok evésére kellene áttérni.

Ez persze nem idegen sokaktól, számos olyan ázsiai nép van, akik már most gyakran fogyasszák ezeket a fogásokat. Sokakat gasztronómiai kreativitásra indítanak egyes túlszaporodott, természetes élőkörnyezetet, és fajokat háttérbe szorító fajok, mint például a Kajmán-szigeteki tűzhalak és a különféle gyíkfélék. Bár először kétkedve fogadták a népek a sült tűzhalat, illetve a leguán-ragut, de ma már közkedvelt fogásnak számít a szigeteken.