Pont a napokban gondolkodtam el azon, hogy vajon mennyit is változott a parfüm kultúrája az évszázadok során. Személy szerint úgy éreztem mindig, hogy a parfüm olyan, mint egy szépen megválasztott kiegészítő, vagy mint a smink. Lényegében erről is van szó, egy erőteljesebb, „feltűnőbb” illatot az ember nem visel a hétköznapokon, egy könnyedebb, visszafogott illatot azonban akár bármikor szívesen viselünk. Ugyan ez a helyzet az ékszereknél is: mindig az alkalomhoz kell választani.

Igazából akkor gondolkodtatott el, hogy vajon régebben mennyivel nagyobb jelentősége lehetett a parfümkészítésnek és viselésnek, amikor megnéztem a Parfüm című filmet.

Nem ajánlanám akárkinek a film megnézését, mivel egy meglehetősen abszurd gondolat szülte. A film főhőse, egy különleges tehetséggel megáldott fiatal fiú: aki kiváló szaglóképességgel rendelkezik, és ebből fakadóan képes akár méterekről, akár a víz mélyéről egyenként kiszagolni a különféle dolgokat, képes elkülöníteni szagokat és kiválasztani azokat megannyi másik közül, ahogy arra is képes, hogy parfümkülönlegességek összetevőit megítélje, sőt, még az is meg tudja mondani, hogy a különféle hozzávalók milyen arányban hozzák létre az illatot. A film során megszállottjává válik annak a célkitűzésnek, hogy képes legyen bármilyen illatot konzerválni, megőrizni.

A történet egyébként a 18. századi Franciaországban játszódik, és talán ez a legérdekesebb az egészben: a parfümgyártás és a parfümüzletek pusztán az elit számára elérhetőek, a hivatás csak a kiváltságosak számára gyakorolható. Magának a parfümgyártásnak a hivatása olyan városokban tanulható ki, melyek évszázadokkal korábban erre a „művészetre” specializálódtak.

A film többek közt amiatt érdekfeszítő, mert bemutatja, hogy 300 éve milyen volt a parfümkészítés, hogy milyen módszerekkel lehet bármilyen anyagból kinyerni és konzerválni az illatot. Viszont ugyan ilyen érdekes azzal kapcsolatban vizsgálódni, hogy a középkorban illetve az ókorban milyen parfümökkel illatosítottak az emberek.  A parfüm történelmét az ókori Mezopotámiából és Egyiptomból eredeztetik, mikor még nem volt elkülöníthető a férfi- és a női parfüm, ezek egyfajta unisex parfüm kísérletek voltak, természetes anyagokból: virágok, magvak lepárlásából készültek. Egy mezopotámiai kőtábla szerint egy nő kezdte el a különféle virágok, olajok desztillálását. A kutatások szerint akkor még nem egyfajta kiegészítőként szolgáltak az illatok és az illatos kencék, hanem a higiénia helyettesítőiként szerepeltek, ugyanis a fürdés hiányából fakadó kellemetlen testszagokat próbálták elnyomni velük.